Ékkő világ: Az Enhokhotonytiai Birodalom (kitérő)

Az Enhokhotonytiai Birodalom egy erős katona állam. Enhoak hozta létre miután Rózsa quartz vezetésével felszabadították a Földet, és elűzték a bolygó gyilkos hazai ékköveket. De a gondolat már korábban is megfogant nála. Mikor Enhoak a Sárga gyémánttól való megbízást teljesítette, vissza akart térni az otthoniakhoz, de Fehér gyémánt katonái felkérték, hogy járuljon gyémántjuk elé. Nem gondolt semmi rosszat, hiszen nem tett semmi olyat amiért bűntetnék. Ekkor ajánlotta fel Fehér gyémánt,hogy ha Enhoak minden információt leszállít neki Sárga gyémántról, és a földi gyarmatról, akkor megkaphatja az abban a naprendszerben levő vörös bolygót, amit saját intézekéseket tehet, bármilyen beleszólás nélkül. Csakhogy, amikor Enhoak átált a kristály ékkövekhez azzal, igencsak magára vonta Fehér és Sárga gyémánt figyelmét. A lázadás sikere lehetővé tette számára, hogy egy jóidőre megszabaduljon ezektől a zavaró tényezőktől. A hadsereget már kiválasztotta tagonként és a megbízhatóság tetőfokát leszögezve létrehozta az Ékkő Titánokat akik seregének legnagyobb erejét képviselik. Minden készen állt, csak az nem, hogy hogyan is közölje ezt Rózsával anélkül, hogy bármilyen csetepaté is akadjon. Ez azonban nem sikerült, mivel az egyik új kristály ékkő, egy fúzió kikiáltotta Enhoak szándékát, és így leleplezve őket, már csak arra tudtak gondolni, hogy vajon mi lesz Rózsa reakciója erre a váratlan átpártolásra. Végül a tartózkodó Enhoak párti ékkövek csatára ösztönözték a két
vezért aminek végül Enhoak lett a győztese. Abban a pillanatban neki indultak elhagyni a földet és benépesíteni a Marsot. A hangulat nem olyan volt mint amilyenre számítottak. Eleinte mindenki le volt törve, a háborúban való veszteségekért és a csalódás miatt amit Rózsa szemében láttak, ahogy otthagyták őt. Még a vezér Enhoak is erre tudott gondolni és, hogy mikor látja újra az ő Lapis Lazuliát, feltéve ha még életben van. De nem hagyta ezt annyiban, sem a többieket. Mindenkit fellelkesített beszédével és hozzállásával, hogy ezt bosszúlják meg a hazai világon, és ők maguk törjék össze a gyémántokat. Óriási fejlődésnek indult minden az egykori halott
vörös égitesten. Épületeket állítottak, jobban kiképezték a seregüket, fejlett fegyvereket állítottak elő és új katonafajtákat hoztak létre a bolygóból. Rádió állomást építettek, hogy azért még is figyeljék és ügyeljenek a Föld biztonságára. De sokáig ők sem tudtak egy helyben ülni, amikor készlettek végre a bolygó felújításával, azonnal elindultak megtámadni a hazai világot. Rengeteg bravúros sikert arattak, alig több mint 500 ékkő katonával és a többi új kőkatonákkal. A Sárga és Kék gyémánt gyarmatai voltak hozzájuk a legközelebb, kik tehetetlenek voltak felmérni a következő Enhokhotonytiai támadások helyszínét. Mindíg másfelől, vagy éppen többhelyről
egyszerre támadtak, ami kész katasztrófát okozott nekik. Azonban nem akarták otthagyni az új hazájukat a sikeres hódítások ellenére, ezért amint elfoglaltak újabb területeket ott is hagyták őket. Sárga és Kék gyémánt felkeresték a kapcsolatot Fehér gyémánttal azügyben, hogy a földi a kristály ékköveket végleg a teljes hadsereggel elpusztítsák őket. Azért akarták a Földet elpusztítani, mert ők nem tudták, hogy az Enhokhotonytiaiak nem kristály ékkövek. Fehér gyémánt azonnal rábólintott a kérésre, ugyanis ő is el akarja pusztítani őket, márcsak azért is, mert Enhoak őt is elárulta. Így tehát egyenlőre az Enhokhotonytiai Birodalom tudtán kívül, nem is magára hanem a földi kristály ékkövekre hozta a hatalmas hazai világ minden haragját.