Alecton

1.rész Alecton érkezése

Kellemes nap virradt Párizsra. Halálfej már több mint egy hete nem tett senkit sem gonosszá, és úgy tűnt ezen a napon sem lesz másképp. Minden diák megérkezett a France Dupont középiskolába és elfoglalta a helyét az osztályteremben.

Marinette leült de az azt követő pillanatban Alya le is támadta:

(Alya) - Mesélj! Sikerült átadni az üzenetet?

(Marinette) - ÖÖÖÖmmm….hát..izé…tudod… ott volt a testőre,….és beszélt valamilyen fotóssal……és…ööö...

(Alya) - Kislány, kislány te aztán tényleg nem minden napi jelenség vagy!

Majd mindketten elkezdtek nevetni. Ekkor Ms Bustier csendre intett mindenkit majd kinyitatta velük a történelem könyveiket a 63.oldalon. Kis idővel az óra kezdése után belépett az osztályterembe Mr Damocles.

(Mr Damocles) – Figyelem osztály! A mai napon iskolánk új tanulót üdvözöl, Alecton Cramon-t! Alecton, Íme az osztály, amibe járni fogsz!

Az egész terem tekintete Alectonra szegeződött.

(Alecton) – Köszönöm Mr Damocles! Sziasztok! Mint most már tudjátok a nevem Alecton. Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Bízom benne, hogy jól ki fogunk jönni.

(Osztály) – Szia Alecton!

Alecton szeme csodálva nézett végig leendő osztályára, mivel már a puszta látkép, amiból csak úgy áradt a családias hangulat, már magával ragadta. Mindenki barátságos, segítőkész, őszinte és tisztességesnek tűnt. Nem egy embernél képzelte el, hogy alkalomadtán fociznak, kosaraznak, vagy csak egyszerűen szórakoznak a városban. Tekintete azonban megfagyott amikor meglátta azt a csodaszép, odaadó, varázslatos kisugárzású kék hajú lányt. A lány pillantása földbe gyökerezte Alecton lábát és lélegzete is elállt. Azonban az ezt követő pillanatban kissé összegörnyedt majd igyekezve a feltűnést a szívéhez kapott, ami hirtelen a remény és boldogság érzetéből, bús, sorvadó, magányos érzés leplét öltötte magára. Alecton tudta, hogy ha sokáig úgy áll talán észreveszik, hogy valami problémája van, ezért a helyére kérette magát.

(Alecton) - Köszönöm, leülnék.   – Mondta Alecton és hálás ábrázattal álcázva gondját leült a helyére.

(Alya) – Rendes fiúnak tűnik.    –Jegyezte meg Marinette-re nézve

(Adrien) – Simán kinézem belőle, hogy remek sportoló, és talán, ha tud vívni, ki is hívom.

(Ms Bustier) – Köszönjük Mr Damocles!  --Mr Damocles kiment a teremből                 - Alecton mesélnél kicsit magadról az osztálynak?

(Alecton) – Természetesen tanárnő! Nemrég költöztem Párizsba, többek között azért is, mivel hallottam, hogy a D’Argencourt akadémia az egyik legjobb vivás iskola Franciaországban, én is ott fejleszthessem a vívástudásomat.

(Nino) – Megvan a meccsed haver!  -- Súgja Adriennek majd öklöznek

(Alecton) – Kis korom óta érdekel a harcművészet, ezért ezen a téren jelentős háttér áll mögöttem. Több iskolában nem sok időt követően a beiratkozásom után győztem le a vívás oktató tanáraimat, a társaimról nem is beszélve. A legjobbal jöttem megvívni, és így is fogok tenni. Ezek mellet rendkívül sok minden érdekel, nyitott vagyok, és szeretek barátokat szerezni. Remélem, ti mindannyian a barátaim lesztek.

Alecton leült a helyére majd tapsolni kezdett az osztály. Ms Bustier ezután folytatta az órát. Alecton rendkívül éles ésszel rendelkezik, de ezen az órán a gondolatai sokszor elkalandoztam, és szemei azon a bizonyos lányon ragadtak. Végig vegyes érzelmi vihar dúlt a szívében, hol örömteli volt, reménytől és boldogságtól telve töltötte a perceket, hol pedig ismét a szívéhez kapva, keserűség, szívszorongató bánat töltötte el. A kicsöngetést követően, sorra hagyták el az osztálytermet a diákok. Alecton is összepakolt és táskáját felvéve indult volna meg, de Adrien és Nino beszélgetni kezdtek vele.

(Adrien) – Szia Alecton! Adrien vagyok, ő pedig a barátom Nino!

(Nino) – Üdv haver!

(Alecton) – Sziasztok srácok!   -- Adrien és Nino kezet fogtak Alectonnal

(Adrien) – Figyelj Alecton, mondtad, hogy szoktál vívni. Én a D’Argencourt akadémián tanulok, és megbeszélhetem Mr D’Argencourt-al, hogy te is bekerülj.

(Alecton) – Kösz Adrien, remélem meghálálhatom ezt azzal, hogy kihívlak egy mérkőzésre.                               - Közölte elégedett arckifejezéssel

(Adrien) – Én akartalak kihívni téged, de persze! Sőt kipróbálhatod magad Marinette ellen is.

(Alecton) – Ki az a Marinette?   -Kérdezte érdeklődve

(Adrien) – Egy lány az osztályból, a kék hajú copfos, nagyon kedves és segítőkész, és volt, hogy nekem is feladta a leckét. Mit szólsz, akkor pénteken mehetünk?

Alecton szemei ismét hideg ábrázatot öltöttek. A gondolatai között ez a Marinette név lebegett újra és újra. Adrien felfigyelt Alecton problémájára és meg is kérdezte tőle mi a baj, de csak annyi választ kapott, hogy persze mehetnek, de semmi különös csupán fáradt és haza kell mennie.

A hűvös Párizsi éjszakában a csillagok és a telihold fénye világította meg a várost. Alecton otthon az ágyában fekve a plafon bámulta, és csak nézett az ürességbe. Nem bírta kiverni a fejéből, a Marinette nevet és azt a szívéhez ragadó tekintetet. Mosolyogni kezdett és áradozva várta a pénteket, hogy megvívhasson az új barátjával. Elképzelte a küzdelmet, majd ezt követően ismét Marinette képe jelent meg előtte. Végig az járt a fejében, hogy a vívás után, elmennek sétálni, beszélgetni, és ha jól haladnak a dolgok akkor jobban megismerni.

Ekkor azonban ismét remegés lett úrrá mind a két kezén, a szíve jobban kezdett fájni, mint egészen idáig, már annyira, hogy kifordult az ágyból és az egész teste remegett.

(Alecton) – Fejezd már be! Biztos nem olyan….khhh……, adj még egy esélyt……., nem okozok csalódást. Csak ezt bírd ki…….. kérlek!  – Mondta magának majd nyöszörögve visszafeküdt aludni. 

Vajon mi lehet Alecton problémája, ami miatt folyton a szívéhez nyúl? Egy betegség vagy csupán valami rossz emlék? Hogy fogja befolyásolni ez a pénteki vívását?

A következő részben: Kardot a kézbe! Az elképesztő mérkőzés!

Tartsatok velem!

(A történet Wattpadon is olvasható)

https://www.wattpad.com/839915971-alecton-egy-miraculous-t%C3%B6rt%C3%A9net-1-r%C3%A9sz-alecton

 

Csillagok alatt

 

Utolsó este volt

Végül láthattalak

Nem figyel már csodálva

egy láthatatlan alak

 

Követtelek sokáig

Utadat kísértem

Vágyakoztam arra

Amit most is reméltem

 

Az érzés rejtve maradt

Remélem megérted

De már megfagytam attól

Ha megláttam lényed

 

Mikor előre mentél

És megláttalak

Menni akartam utánad

Mint vízben a halak

 

De a gátlás megállított

Mint mikor megcsíp a darázs

S már nem maradt a helyén

Más csak parázs

 

Puha voltam mint szivacs

Mi folyadék hatására híz

De ha megnyomod már látszik

Hogy folyik belőle a víz

 

Tudom a tűz sokszor

Bánt és éget

De a másik oldalról

Energia és élet

 

Utolsó esélyem volt

Hogy szóbaelegyedjek veled

Mégis az az érzés maradt

Hogy úgy sem mered

 

Most kimondom

Gyönyörű vagy mint tulipán

És bátor mint a szavannát dúló

Erőteljes oroszlán

 

Okos vagy mint

Egymásra vigyázó mének

És összetartó mint

A szorgos apró méhek

 

Követem az érzést

De feltűnt egy árnyék

Földre hulltam

S nélküled fel nem állnék

 

Végül a sötétben eltűntél

Már csak emléked maradt

Melyet mindvégig megőrzök

Itt a csillagok alatt.