Alecton

1.rész Alecton érkezése

Kellemes nap virradt Párizsra. Halálfej már több mint egy hete nem tett senkit sem gonosszá, és úgy tűnt ezen a napon sem lesz másképp. Minden diák megérkezett a France Dupont középiskolába és elfoglalta a helyét az osztályteremben.

Marinette leült de az azt követő pillanatban Alya le is támadta:

(Alya) - Mesélj! Sikerült átadni az üzenetet?

(Marinette) - ÖÖÖÖmmm….hát..izé…tudod… ott volt a testőre,….és beszélt valamilyen fotóssal……és…ööö...

(Alya) - Kislány, kislány te aztán tényleg nem minden napi jelenség vagy!

Majd mindketten elkezdtek nevetni. Ekkor Ms Bustier csendre intett mindenkit majd kinyitatta velük a történelem könyveiket a 63.oldalon. Kis idővel az óra kezdése után belépett az osztályterembe Mr Damocles.

(Mr Damocles) – Figyelem osztály! A mai napon iskolánk új tanulót üdvözöl, Alecton Cramon-t! Alecton, Íme az osztály, amibe járni fogsz!

Az egész terem tekintete Alectonra szegeződött.

(Alecton) – Köszönöm Mr Damocles! Sziasztok! Mint most már tudjátok a nevem Alecton. Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Bízom benne, hogy jól ki fogunk jönni.

(Osztály) – Szia Alecton!

Alecton szeme csodálva nézett végig leendő osztályára, mivel már a puszta látkép, amiból csak úgy áradt a családias hangulat, már magával ragadta. Mindenki barátságos, segítőkész, őszinte és tisztességesnek tűnt. Nem egy embernél képzelte el, hogy alkalomadtán fociznak, kosaraznak, vagy csak egyszerűen szórakoznak a városban. Tekintete azonban megfagyott amikor meglátta azt a csodaszép, odaadó, varázslatos kisugárzású kék hajú lányt. A lány pillantása földbe gyökerezte Alecton lábát és lélegzete is elállt. Azonban az ezt követő pillanatban kissé összegörnyedt majd igyekezve a feltűnést a szívéhez kapott, ami hirtelen a remény és boldogság érzetéből, bús, sorvadó, magányos érzés leplét öltötte magára. Alecton tudta, hogy ha sokáig úgy áll talán észreveszik, hogy valami problémája van, ezért a helyére kérette magát.

(Alecton) - Köszönöm, leülnék.   – Mondta Alecton és hálás ábrázattal álcázva gondját leült a helyére.

(Alya) – Rendes fiúnak tűnik.    –Jegyezte meg Marinette-re nézve

(Adrien) – Simán kinézem belőle, hogy remek sportoló, és talán, ha tud vívni, ki is hívom.

(Ms Bustier) – Köszönjük Mr Damocles!  --Mr Damocles kiment a teremből                 - Alecton mesélnél kicsit magadról az osztálynak?

(Alecton) – Természetesen tanárnő! Nemrég költöztem Párizsba, többek között azért is, mivel hallottam, hogy a D’Argencourt akadémia az egyik legjobb vivás iskola Franciaországban, én is ott fejleszthessem a vívástudásomat.

(Nino) – Megvan a meccsed haver!  -- Súgja Adriennek majd öklöznek

(Alecton) – Kis korom óta érdekel a harcművészet, ezért ezen a téren jelentős háttér áll mögöttem. Több iskolában nem sok időt követően a beiratkozásom után győztem le a vívás oktató tanáraimat, a társaimról nem is beszélve. A legjobbal jöttem megvívni, és így is fogok tenni. Ezek mellet rendkívül sok minden érdekel, nyitott vagyok, és szeretek barátokat szerezni. Remélem, ti mindannyian a barátaim lesztek.

Alecton leült a helyére majd tapsolni kezdett az osztály. Ms Bustier ezután folytatta az órát. Alecton rendkívül éles ésszel rendelkezik, de ezen az órán a gondolatai sokszor elkalandoztam, és szemei azon a bizonyos lányon ragadtak. Végig vegyes érzelmi vihar dúlt a szívében, hol örömteli volt, reménytől és boldogságtól telve töltötte a perceket, hol pedig ismét a szívéhez kapva, keserűség, szívszorongató bánat töltötte el. A kicsöngetést követően, sorra hagyták el az osztálytermet a diákok. Alecton is összepakolt és táskáját felvéve indult volna meg, de Adrien és Nino beszélgetni kezdtek vele.

(Adrien) – Szia Alecton! Adrien vagyok, ő pedig a barátom Nino!

(Nino) – Üdv haver!

(Alecton) – Sziasztok srácok!   -- Adrien és Nino kezet fogtak Alectonnal

(Adrien) – Figyelj Alecton, mondtad, hogy szoktál vívni. Én a D’Argencourt akadémián tanulok, és megbeszélhetem Mr D’Argencourt-al, hogy te is bekerülj.

(Alecton) – Kösz Adrien, remélem meghálálhatom ezt azzal, hogy kihívlak egy mérkőzésre.                               - Közölte elégedett arckifejezéssel

(Adrien) – Én akartalak kihívni téged, de persze! Sőt kipróbálhatod magad Marinette ellen is.

(Alecton) – Ki az a Marinette?   -Kérdezte érdeklődve

(Adrien) – Egy lány az osztályból, a kék hajú copfos, nagyon kedves és segítőkész, és volt, hogy nekem is feladta a leckét. Mit szólsz, akkor pénteken mehetünk?

Alecton szemei ismét hideg ábrázatot öltöttek. A gondolatai között ez a Marinette név lebegett újra és újra. Adrien felfigyelt Alecton problémájára és meg is kérdezte tőle mi a baj, de csak annyi választ kapott, hogy persze mehetnek, de semmi különös csupán fáradt és haza kell mennie.

A hűvös Párizsi éjszakában a csillagok és a telihold fénye világította meg a várost. Alecton otthon az ágyában fekve a plafon bámulta, és csak nézett az ürességbe. Nem bírta kiverni a fejéből, a Marinette nevet és azt a szívéhez ragadó tekintetet. Mosolyogni kezdett és áradozva várta a pénteket, hogy megvívhasson az új barátjával. Elképzelte a küzdelmet, majd ezt követően ismét Marinette képe jelent meg előtte. Végig az járt a fejében, hogy a vívás után, elmennek sétálni, beszélgetni, és ha jól haladnak a dolgok akkor jobban megismerni.

Ekkor azonban ismét remegés lett úrrá mind a két kezén, a szíve jobban kezdett fájni, mint egészen idáig, már annyira, hogy kifordult az ágyból és az egész teste remegett.

(Alecton) – Fejezd már be! Biztos nem olyan….khhh……, adj még egy esélyt……., nem okozok csalódást. Csak ezt bírd ki…….. kérlek!  – Mondta magának majd nyöszörögve visszafeküdt aludni. 

Vajon mi lehet Alecton problémája, ami miatt folyton a szívéhez nyúl? Egy betegség vagy csupán valami rossz emlék? Hogy fogja befolyásolni ez a pénteki vívását?

A következő részben: Kardot a kézbe! Az elképesztő mérkőzés!

Tartsatok velem!

(A történet Wattpadon is olvasható)

https://www.wattpad.com/839915971-alecton-egy-miraculous-t%C3%B6rt%C3%A9net-1-r%C3%A9sz-alecton