Kategóriák

Kereső
Belépés

Ékkő világ: A hazai világ bosszúja

                                                                     Ékkővilág: A hazai világ visszavág


A Föld túlélte a nagy háborút. A kristály ékkövek kivívták új hazájuk szabadságát és megvédték azt. De ahogy minden más, ez sem ment tökéletesen. A kristály ékkövek két csoportra bomlottak: A (maradi) kristályékkövek és az újonnan megalakult Enhokhotonytiaiak-ra. Mindkét fél úgy gondota jobb is lesz így, ugyan is a belső viszály talán nagyobb gondot okozott volna és lehetséges, hogy akkor a hazai világ újabb támadását nem tudták volna visszaverni. Ez a gondolat sem tartott sokáig. A kristályok nem tudták végre hajtani, a teljes fokú földi védelmet amely az egész bolygón tudott volna vigyázni a rajta kialakuló életre, és annyian sem maradtak, hogy ez lehetséges legyen. Kevéssel több mint 1000 ékkő erre nem volt elég. De nem csak itt voltak problémák. Az Enhokhotonytiai Birodalom, úgy tervezte, hogy egy teljesen nagy és erős hatalommá válik,ami legyőzi a hazai világot és több gondja nem lesz. Ám ahogy létrejött úgy lassan épült. Nem is azért mert nem voltak annyian, hogy ez létrejöjjön hanem sokkal inkább mert nem tudtak másra gondolni, mint a csalódottságra amit Rózsa szemében láttak amikor otthagyták. A lelkiismeretük nem hagyta őket nyugodni. Ezt Enhoak hamar észre is vette, de ő nem is nagyon Rózsára gondolt, hanem az ő csatatéren pusztult Lapis Lazuli-ára. Ekkor jutott eszébe a hazai világ. Hogy ők tehetnek róla. Úgy gondolta megvan a cél, az ösztönzés seregének. Indult is, hogy tervét végre hajtsa.
(Eh) - Ékköveim! Tudom most nagy bennetek a bánat, az érzés amit Rózsa miatt érzünk. De ne felejtsük , hogy mit tanított ő nekünk! Az összetartás, nekünk össze kell fognunk, mert egyek vagyunk! Enokhotonytiaiak vagyunk!
(Enhokhotonytiai ékkövek) - Igen!!
(Eh) - A birodalmunk már majdnem kész! Mindenek, köszöntsünk új ékkőtípusainkat, a marsi köveket akik teljes hűségükkel és erejükkel szolgálni fogják, A Birodalmat!
A tömeg éljenzett. Rájöttek, hogy hagyni kell a bánatukat és a birodalomra kell koncentrálni és növelni hírüket. Ekkor Enhoak kihasználta a helyzetet, hogy bosszút álljon a hazai világon amiért megölték Lapist.
(Eh) - Most pedig, hogy tényleg megmutassuk az erőnket, és növeljük befolyásunkat, megtámadjuk a hazai világot!!
Az ékkövek teljesen fellelkesedtek. Készültek a háborúra és nem is keltett bennük olyan érzést, hogy hiányoznának valakinek. Hiszen kiknek hiányoznának, A hazai világ ellenség és úgy gondolták , a kristályok pedig nem látják őket szívesen. Abban a pillanatban a harcnak, a háborúnak szentelték életüket mert ez adott nekik örömöt és fontosnak érezhették magukat. Enhoak barátja az Enhokhotonytiai birodalom parancsnoka, az Ékkő Titánok nagy erejű tagja Fluorit megkérdezte barátját a háború ügyében.
(Ft) - Én is helyesnek vélem a háborút, a hazaiaknak bűnhődniük kell, nem elég az amikor kiűztük őket.
(Eh) - Igen... Pusztulniuk kell!
(Ft) - De ugye tisztában vagy, hogy nem lesz könnyű. Ők több tízezres többségben vannak mi pedig a marsi kövekkel is alig haladjuk meg a 2000-et.
(Eh) - Azt elfelejted, hogy mi stratégák vagyuk. Az otthoniaknak is mi voltunk akik csatákat és háborúkat nyertünk. Kíváncsi vagyok, hogy most ki az aki segíti őket ezügyben. Amúgy is nézd őket, rontsam el a kedvüket azzal, hogy mégsem lesz háború? Még dalra is fakadtak.

(Eé) - Pengénk csillog várva már
       hogy kaszabolhassék,
       s hogy hatalmasat csaphasson
       a hazai ékkövén.

       Mondjátok most meg nekünk
       hol az a nagy világ,
       ki fenyegetni merné
       Enhokhotonytiát?

Nem csak Enhoak és Fluorit voltak elfoglalva a háborúval, de az Ékkő Titán többi tagja is erre tudtak gondolni.
(Nk) - Végre egy újabb háború! Unatkozni azt nem fogunk!
(Kz) - Hát azt biztos nem. De mi lesz ha ottpusztulunk?
(Aa) - Nem fogunk! (kissé magába fordult) Soha többé.....
(Nk) - Mond el mi a baj!
(Aa) - Még mindíg csak Rózsára tudok gondolni, hogy tehettünk ilyet?
(Kz) - Már úgysem mehetünk vissza. Miért nem gondoltál erre mielőtt eljöttél?
(Nk) - Hagyd békén! Nem értem miért nem tudsz végre normális lenni!
(Kz) - Ezt hogy érted?
(Nk) - Mindíg vagy elfordulsz, vagy gúnyt és nevetség tárgyát csinálsz a másikból!
(Kz) - Ez nem igaz!
Amazonite közbelépett.
(At) - Ti meg mit csináltok?! Mi történt?!
(Aa) - Semmit Amazonite. Csupán a háborúról beszélünk.
(At) - Helyes! Hálásak is lehettek, hogy vezérünk növelni akarja a birodalom hírét. Gondoljatok bele... Nagy hősők lesztek..illetve leszünk!
Mindannyian egyetértettek. Angyal Aura akkor is a Földre gondolt, ezért beszélni akart Enhoakkal.
(Aa) - Enhoak kérni szeretnék valamit tőled!
(Eh) - Mondjad.
(Aa) - Tudod, jó páran még mindíg visszagondolunk a Földre és.....
(Eh) - Megingott a hűséged???!!! (lassan fenyegetve)
(Aa) - Nem eszem ágában sincs! Soha nem árulnám el a birodalmat!
(Eh) - Remélem is! De mond mi volt a szándékod? Mit tegyek a kedvedért?
(Aa) - Tulajdonképpen csak annyit, hogy kérlek vigyázzunk, a Földre.
Enhoak furcsálta a kérést, és nem repesett az örömtől. Újra eszébe jutott az ő Lapisa és a földi harc. Gondolkodott, hogy mit válaszoljon mert nem akarta bántani  Földet mert baja nem volt vele, de segíteni nem akarta.
(Eh) - Én nem fogom pátyolgatni a drága látos Földet, és szóba sem állok velük. De annyit megígérhetek és be is tartom, hogy Enhokhotonytiai becsületszavamra, bántani nem fogom!
Angyal Aura nem volt boldog, hogy Enhoak visszautasította. Csalódottan ment ki a teremből majd barátja Napkő megszólította.
(Nk) - Mi történt?
(Aa) - Én csak egy dolgot akartam kérni Enhoaktól,de még azt se teszi meg. Szerintem már nem olyan mint amikor a Földön voltunk.
(Nk) - Miért mit akartál kérni?
Angyal Aura nem válaszolt, mert azt hitte ő is ostobaságnak tartaná a védelmet. Az Enhokhotonyiai Birodalom a háborúra készült, míg a kristály ékkövek a szedett vedett legyengült, és szinte hatalommal alig bíró seregüket. Mivel a teljes körű bolygóvédelmet nem sikerült megvalósítaniuk, mást kellet kitalálniuk. Úgy gondolták , hogy a háborúból a hazaiaktól zsákmányolt lábpadokkal (lábpadok közötti teleportálásra szolgál), a kis létszámukkat így elosztva próbálják tervüket végrehajtani. Még is a nehéz helyzetből megtudták oldani a problémák minimumát. Ekkor az emberiség fénykorát élte, a technika és fejlődés terén is nagy eredményeket ért el ami a kristály ékköveket is segítette. Az ékkövek vezére Rózsa quartz megismerkedett egy emberrel akit nagyon megkedvelt, sok időt töltött vele és végül beleszeretett. A többi ékkő nem tartotta helyesnek ezt a nagyon közeli kapcsolatot az emberekkel. Rózsa úgy gondolta, mivel nagyon kedveli ezt az embert akár közös jövőjük is lehetne. Ezért megkérte Gránátot mutassa meg neki a jövőjét. Leginkább a közös jövőjükbe tekintett bele, ahol látta, hogy egészéges és remek gyermekük lesz. Aki sok boldog pillanatot hoz  az ékkövek számára de ennek sajnos az ő fizikai testének lemondása az ára. Amit a kristályok kezdetben rosszul fogadnak. Ekkor tekintett abba a jövőbe ami gyermekük 12-14 éves korában fog történni. Sötétség volt, látni nem látott semmit. Majd egyszerre rengeteg sikoly és szenvedés hallatszódott. Ékkő ezrek törését és halálsikolyát hallotta. Rózsa úgy gondolta nem akarja tovább látni és ki akart már lépni a látomásból amikor a sötétségben a fájdalom és kiabálás sötétségében egy fénylő magas alak jelent meg amitől megszűntek a borzalmas hangok. Mikor abbahagyta a látomást Gránát megkérdezte:
(Gránát) - Rózsa mit láttál?
(Rózsa quartz) - A megváltást.
Pár héttel később a közeli látomás megvalósult. Rózsa eltűnt a világból, és teste megszűnt létezni. Csupán ékköve maradt meg, amit gyermeke Steven birtokolt. A kristály ékkövek borzalmasan el voltak keseredve. Sokan hullatták könnyeiket szeretett vezérük után, de egy idő elteltével hozzászoktak Rózsa távollétéhez. Megtanították midenre amit édesanyja és ők tudtak. Hogy mit tettek és miért. Steven kisgyerek korában nehezen értette meg, hogy az ékkövek miért mántják egymást. De ahogy nőtt, úgy egyre jobban fogott fel mindent. Majd a korábban mégcsak gügyögő kisbabából egy ifjú harcos lett, aki az eggyetlen olyan lény aki egy ékkő és egy ember közös gyermeke. De miközben Steven nőtt, fejlődött és egyre többet tanult, az Enhokhotonytiaiak harcoltak! Hiába voltak kevesebben mint hazai világ ezred része seregük megállíthattlannak bizonyultak. Sorra foglalták el a Sárga és Kék gyémánti gyarmatokat. A nagy gyémántok pedig nem tudták se az ellentámadást sem a védekezést megszervezni ez az erő és elsőprő birodalommal szemben. Az Enhokhotonytiaiak taktikáját sem tudták nyomonkövetni. Mert Fluorit és Enhoak,remek stratégák mindíg változtatták a taktikát amit nem lehet kiismerni. Volt, hogy az egész sereg támadt egy bolygóra ( gyarmatra), de olyan is volt, hogy egyszerre több gyarmatok ostromoltak és így képtelenek voltak a hazaiak a nagy szervezésre. Úgy gondolták, hogy már tényleg meg kell torolni ezeken a "Kristály ékkövek"-en a szüntelen támadási sorozatukat. Sárga gyémánt megkérte Kék gyémántot, hogy szóljon és kérjen segítséget Fehértől, amíg ő a saját titkos akcióját akarta végrehajtani. Hazament első gyarmatára ahol a bizonyos "Gyémántkatonák"-at fejlesztette ki. Testőrségként, mivel személyesen is rész akar venni az ellentámadásban, kiengedte őket a készítőből. Úgy gondolta, mivel el akarják törölni a kristályokat a Föld színéről, Rózsaszín gyémánt miatt is elküldi az ő, és volt gyémánttársa ékkövének megalkotását Dimandát. Dimanda Sárga és Rózsaszín gyémánt ékkövéből 2 letört darabból származó ékkő. Annyiban tér el a fúziótól, hogy ő nem volt két vagy több személy.
(Sárga gyémánt) - Dimanda menj el a Földre és derítsd ki, hogy hogyan is képesek a szánalmas hazaáruló rögök ilyen nagy erejű támadásokra!
(Dimanda) - Igenis gyémántom!
(Sgy) - Derítsd még ki azt is, hogy kik vannak a vezéri karban, akik segítik vezetőjüket!
(Dd) - Ahogy óhajtja gyémántom!
Dimanda elindult a Földre. Eközben Enhoak és az Enhokhotonytiai Birodalom Folyamatosan nyomult előre. Tudták ha tovább mennek képesek lennének legyőzni az otthoniakat. Sajnos ebben nem volt igazuk. Ugyanis a hazaiak nem vetették be teljes haderejüket,de hagyni sem hagyták magukat. A megfelelő ellentámadási alkalomra vártak. Enhoak már vissza akart menni Enhokhotonytiára. Visszavonni erejüket a meghódított gyarmatokról is. Ezt egy gyűlésen akarta kifejteni és elrendezni a birodalommal.
(Eh) - Ékköveim! Mikor elhagytuk a Földet, úgy tűntünk mint akit tizedik generációra olvasztottak volna világra. Semmi jót nem láttunk az elsőnek remeknek tűnő ötletből. De mikor megnyertük az első csatát a hazaiakkal szemben és miénk lett gyarmatuk tudtuk mihez értünk. A harchoz! Meggállíthatatlanul nyomultunk előre új Marsi köveinkel, akik vég nélül szolgálják birodalmunk! De mint tudjátok semmi sem tarthat örökké. Van az a szólás, hogy: "Túl messzire mentünk". Itt most szó szerint így van.
Ekkor az Ékkő Titánok érdeklődve figyeltek.
(Eh) - Otthagytuk új hazánkat Enhokhotonytiát, csupán néhány Marsi kőre bízva. Úgy gondolom a hazai világ már tudja, hogy velünk nem érdemes harcban állni. A harcunknak már nincs értelme.
(Ibolya Amethyst) - Még is miért? Úgy gondoljuk le tudjuk győzni őket. Ha már egyszer ilyen sokáig elvittük akkor ne hagyjuk abba! Persze ezt alázatosan kérem.
(Eh) - Akkor hagy magyarázzam meg. A célunkat elértük, és az nem az volt, hogy kipusztítsuk őket!
Az ékkövek belegondoltak ,és a döntésük új hazájuk védelmét sokkal fontosabbank tartották. A tömeggel a gyűlés véget ért de az Ékkő Titánokkal még nem.
(Ft) - Mit csinálsz, miért megyünk vissza, ha egyszer gond nélkül mehetünk előre?
(Eh) - Mert nem mindíg a legrövidebb út jelenti azt, hogy az is a legkönnyebb.
(Kz) - Végre ezdtem jól érezni magam, most azért menjünk vissza, hogy unatkozzunk?
(Eh) - Én nem mondtam, hogy unatkozz. Nem kell aggódnod! Nehogy azt hidd, hogy itt a vége.
(Aa) - De ha ez miattam van akkor kérlek ne! Nem a háborút, de az otthonmaradást sem akartam.
(Nk) - Akkor mit akartál?
(Kz) - Igen azt jó lenne tudni! Nem miattad akarok elmenni innen!
(Aa) - Én csupán a Föld védelmét szeretném. Mert ugye még is csak Rózsának köszönhetjük, hogy itt vagyunk!
(Nk) - Ez igaz!
(Eh) - Rendben vigyázni fogunk a Földre, ezt megígérem!
Angyal Aura nagy örömében Enhoak nyakába ugrott. De mivel mindenki ott volt, ezért egy kissé elpirult és elengedte.
(Eh) - Egyébként is Fluorit, nem akarod újra látni drága Hold kövedet?
(Ft) - Igazad van. Bárcsak te is újra együttlehetnél a te Lapis Lazuliddal.....
Enhoak elszomorodott. Újra eszébe jutott ez a fájdalmas emlék. De mivel a vissza térésttartotta szem előtt, úgy gondolta most hagyni kell ezt az érzést és a feladatra kell koncentrálni. Az Enhokhotonytiaiak visszavonták erőiket, minden gyarmatról amit a gyémántoktól elfoglaltak. Eközben Dimanda megérkezett a Földre. Érdeklődve tekintett körbe, mivel ő soha ezelőtt nem járt a Földön és embereket sem látott. De ezekkel nem törődve haladt, amíg el nem jutott Tengerpart városhoz. Ott felismerte a kristály ékköveket jellegzetes Rózsa quartz zászlóikról. Akkor azonnal támadást indított ellenük egyedül, nem törődve a gyémánti parancsal. Sikeres és váratlan támadásával több tucatnyi ékkövet pusztított el és tört össze. Azonban rájöttek a kristályok, hogy mivel már korábban átéltek ehhez hasonló esetet ezért tudták, hogy mit kell tenni,de azt nem hogy Dimanda egy kombinált gyémánt. Ezért a tervük nem is vált be. Csak arra tudtak gondolni, hogy a techinájuk milyen elavult a hazaiakkal szemben és ezt a támadást hogyan tudnák tartósan visszaverni. Dimanda rájött, hogy tartósan ő sem tud támadni és előbb vagy utóbb föllé fognak kerekedni a kristályok. Ezért változtatott a taktikáján. Megragadta még a Rózsa quartzi földi háborúban szolgáló Gyöngyöt és fenyegetőzi kezdett.
(Dd) - Hol a vezéretek?! Hol van Rózsa quartz?!
(Gygy) - Már nincs velünk!
(Dd) - Hogy érted?! Beszélj!
(Gygy) - Lemondott a fizikaiformájáról, hogy a gyermeke élhessen!
(Dd) - Akkor még is vezér nélkül, hogy voltatok képesek olyan elsöprő támadásra amivel foglaltátok világunkat és gyarmatait?
(Gygy) - Még hogy mi? Szerintem ti valamit elnéztetek!
(Dd) - Ne hazudj nekem!
(Gygy) - Én nem hazudok! Ez az igazság! Szerintem az Enhokhotonytiaiak támadtak rátok!
(Dd) - Azok meg kik?
(Gygy) - Nemsokkal az ékkő háború után Enhoak legyőzte Rózsát, hogy saját birodalmat alapíthasson! Ott, a Marson!
(Dd) - Majd meglátom! De ha hazudsz, Darabokra tépem a megmaradt földi ékköveket!
Akkor eleresztette Gyöngyöt és útnak indult, felkutatni az Enhokhotonytiaiakat, akik nemsokkal Gyöngy és Dimanda párbeszéde közben érkezte vissza új hazájukra.
(Eh) - Élesszük fel újra ezt a helyet!
(Ibolya Amethystek) - Igen!
Kevesebb mint egy óra alatt, az Enhokhotonytiai Birodalom olyannyira virágzott az élettől mint amikor elősször érkeztek meg és formálták bolygójukat. Építkezés közben egy fényes gömböt láttak érkezni. Meg sem állt, belecsapódott a Marsba. Ekkor kiugrott Dimanda az űrhajóból és ölni kezdte az Enhokhotonytiai ékköveket. De velük már nem volt olyan könnyű dolga mint a Kristály ékkövekkel. Az Enhokhotonytiaiak fejlettek voltak, és nagyon képzett harcos ékkövek. Pár ékkővel is több perceken keresztül harcolt. De ő már genetikailag is erőebb volt gyémánt lévén ezért is volt sikeres az Enhokhotonytiai katonák felett. Majd egy renkívül erős ütés verte vissza az előrenyomulását.
(Eh) - Szeretnék, szeretnék megérteni valamit!
Majd egy közeledett Dimandához.
(Eh) - Idejössz a bolygómra és a katonáimat ölöd?! Mert akkor te azt hiszed, hogy itt vagy valaki?! Hát akkor hagy magyarázzak meg neked valamit!
Felkapta és teljes erejéből ütni kezdte.
(Eh) - Te!................Itt!!............Nem vagy!..................Senki!!!!!!
Ezután is lassú léptekkel közeledett a földbe csapódott ékkőhöz.
(Eh) - Pedig ottvoltam. Láttalak fejlődni. Nem emlékszel?
Dimanda furcsálkozva nézett Enhoakra.
(Eh) - Sárga gyémánt mutatott meg. Mielőtt a Földre küldött.
(Dd) - Emlékszem rád! De miért árultad el őket? A gyémánt seregek tábornoka voltál!
(Eh) - Igen, és nézd mi lett belőlem? Itt vagyok a saját birodalmamban. Mond mi szükségem most a gyémántokra?
Dimanda elgondolkodott ezen. Úgy gondolta, hogy tényleg ha csatlakozna őt sem ugráltatnák mint egy gyöngyöt.
(Dd) - Na és mond csak. Van még hely?
Enhoak elmosolyodott és hátat fordítva ment el.
(Eh) - Mindíg!
(Ft) - Nekünk is meghagyhattad volna.
(Eh) - Ti nem fogadtátok volna a birodalomba. Egyébként is, rátok később lesz szükség! Valamiért rossz érzés fogott el.
(Dd) - De most mi legyen?
Odafordultak Dimandához.
(Eh) - Hogy?
(Dd) - Az otthoniak..Teljes invázót terveznek a Föld ellen. A Kristály ékkövek szerint mert ti támadtátok a hazaiakat.
(Eh) - Igen ez így volt! Tudod mit? Menj vissza és szólj nekik!
(Dd) - Rendben, de utánna vissza kell mennem, hogy ne tűnjön fel az átpárolásom.
(Eh) - Helyes, de ugye tudod, hogy előbb vagy utóbb megtudják, és akkor itt kell maradnod!
(Dd) - Igen, akkor most megyek!
Dimanda elindult a földre, és tájékoztatta a kritályokat a hazai világ hatalmas invázió tervéről, amiben mind a három gyémánt részt vesz. A Kristály ékkövek vezetőit (Gránát, Gyöngy, Amethyst) teljes sokk érte. Majd miután leadta a jelentést, haza indult. Gondolkodtak a kristályok, hogy mit csináljanak, hogy tudnák visszaverni a hazaiak támadását. Tudták, hogy ők nem lesznek elegek és mindnyájukat  össze fogják törni. Segítség kellett, de nem tudták kitől kérhetnének.
(Gránát) - Csak egy olyan személyt ismerünk akinek elegendő katonai ereje lenne erre a feladatra!
(Amethyst) - Na még is kit? Én nem tudom. Mivel én még nem léteztem.
(Gyöngy) - Ő nem fog! Azután ami történt, és hogy nem viszonoztam neki a..........
(Gt) - Meg kell próbálnunk!
(Steven) - Hova mentek?
(Gt) - Enhokhotonytiára. Itt van a közelben.
(Sv) - Húúú! Veletek mehetek? Légyszi!!!
(Gygy) - Steven én nem hiszem hogy........
(Gt) - Gyöngy, nem fogják bántani. Látom hogy nem.
Négen tehát beszálltak, egy korábban a hazaiaktól zsákmányolt csillagjáró űrhajóba és elindultak Enhokhotonytiára. Miután leszálltak, azt látták, hogy az Enhokhotonyiaiak buliznak és jól érzik magukat a győztes csaták után.
(Gt) - Steven, szorosan maradj mellettem!
Ekkor az összes Enhokhotonyiai nézett rájuk és rájöttek, hogy ismerik őket. Velük együtt harcoltak a nagy ékkő háborúban,de a nagy elszakadás miatt nem akartak hozzájuk szólni. Csak nézték ahogy mentek a vezérek felé. Enhoakék meglátták őket.
(Eh) - Na elérkezett a pillanat! Mondjátok miért kellünk nektek? Az utált Enhokhotnytiai Birodalom?
(Gygy) - Ne csináld ezt! Beszéljük meg így négyen!
Stvenre nézett.
(Gygy) - Vagyis.... öten.
(Eh) - Beszéljük!
Elvonultak egy csendesebb helyre, távolabb az örvendező ékkövektől.
(Gygy) - Enhoak nagy baj van, szeretném ha........
(Eh) - Várjunk, várjunk, hogy is megy ez? Menjünk el, harcoljunk törjük össze a másik szívét és aztán kérjünk tőle segítséget?
(Gt) - Most sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk mint a személyes érzéseidről!
(Eh) - Ki vagy te itt, hogy utasítani mersz engem, és ki ez a kis csipisz?
(At) - Ez a kis ember Steven, és jó lenne ha nem szidnád!
(Eh) - Nagy a szád! Tanítsátok ezt a csipiszt is tiszteletre! Látom nem tudod, hogy ki vagyok!
(Sv) - Együtt harcoltál anyámmal, nagyon örülök, hogy megismerhetlek!
Enhoak rendkívül furcsálta az "anyámmal" kifejezést.
(Eh) - Kicsodával?
(Sv) - Az anyámmal Rózsa quartz-al.
Ekkor már végképp nem értette.
(Eh) - Hol van Rózsa quartz???
Ekkor a kristályok összenéztek.
(Gygy) - Rózsa már nincs...
(Eh) - Tessék?
(Sv) - Az ékköve bennem van. Ezért én vagyok Rózsa quartz.
(Gygy) - Amikor megszúrtad Rózsát, akkor hagytad benne azt a nyomot, hogy ma már nem létezhet. Amikor megszülte a fiát, a fizikai teste megszűnt létezni.
Enhoak rendkívül elszomorodott.
(Eh) - Mondjátok mit akartok?
(Gygy) - A hazaiak nagy Invázióra készülnek! Ami sajnos minket érint!
(Eh) - Ááá igen! Az Invázió!
A Kristály ékkövek furcsálták, hogy Enhoak honnan tudhat a támadásról,de most nem ez volt a lényeg.
(Gygy) - Akkor segítesz? Kellene az Enhokhotonytiaiak segítsége!
(Eh) - Nem.
(Gt) - Enhoak kérlek tedd félre az személyes érzéseidet.
(Eh) - Nem segítek és kész! Hagyjatok minket! Ez a ti bajotok, nem a miénk!
(Gygy) - De te miattad! Te támadtad őket!
Gyöngyöt ekkor sokk érte. Hogy elszólta magát.
(Eh) - Angyal Aura!!!!!!!!!!!!!
Angyal Aura belépett az ajtón a terembe.
(Aa) - Igen nagyságod?
(Eh) - Te mondtad nekik?! Te szóltál nekik?!
(Aa) - Smaragdom én......
Gránáték térdre ereszkedve könyörögtek.
(Gt) - Kérlek, sőt kérünk könyörgünk! Nézd meg őt! Ezt a kisgyereket. Azt akarod, hogy meghaljon? Hogy tudnád ezt elviselni?
(Eh) - Nem segítek! Menjetek!
(Gygy) - Mond miért nem? Mi olyan nehéz neked? Harcosok vagytok nem?
(Eh) - Nincs mi amiért visszamenjek! Rózsa halott, az én Lapisom is meghalt!!! Miért mennék vissza?!
(Sv) - Mi?
Enhoak ránézett Stevenre.
(Sv) - Lapis nem halt meg! A Földön él a pajtában!
Ettől az információtól már nagyobb eséllyel várták Enhoak igen válaszát.
(Eh) - Menjetek!
A kristályok csalódottan hagyták el Enhokhotonytiát.
(Aa) - Nem úgy volt, hogy megvédjük a Földet?
(Eh) - Te inkább maradjál!
A Földön a Kristály ékkövek az Enhokhotonytiaiak segítsége nélkül, kis erejükkel állították fel védelmüket az ékkőháború területén. A hazaiak nagy hajókkal érkeztek a Föld felé. Három különböző színnel: Fehér, Sárga és Kék. A legnagyobb hajójukkal, miben több mint kétszázezer ékkő is elfér. Amikor meglátták az égen a Gyémántok hajóit, rettegtek. Nem csak magukat féltették, hanem a Földön élő összes emberét, köztük Stevenét is. Megkérték Stevent, hogy bármi történen is, ő ne  harcoljon. Ne szálljon szembe a hazaiakkal, mert nem akarják, hogy ő is úgy végezze mint ők. A Gyémánt hajó egyre közeledett a földhöz. Földet ért és a kristályok csatarendbe álltak és várták, hogy mi történik. Az űrhajók ajtajai kinyíltak, és a gyémántok kiszálltak belőle. Fehér gyémánt lépett ki elsőnek.
(Fehér gyémánt) - Ennyi? Ez az a sereg aki a Gyémántrend szent gyarmatait foglalta? Ti most szórakoztok velem?
Sárga és Kék gyémánt összenéztek.
(Fgy) - De most nem ez a lényeg! Ékkövek támadásra készülj!
A gyémántok seregét rengeteg ékkőtípus foglalta össze. Voltak benne Jáspisok, Rubintok, Topazok, Aquamarinok, Bloodstone-ok, Peridotok és még rengeteg ékkő.
(Fgy) - Készülj!! Támadás!!
Ekkor egy hatalmas robbanás történt a rohamozó ékkövek között.
(Fgy) - Ki volt ez?!
Majd a dombok mögül elősször egy, majd több ezer ékkő jelent meg.
(Eh) - Elnézést, de szeretnék, szeretnék megérteni valamit! Most azért jöttetek a Földre, hogy a gyarmati támadásokért és Rózsaszín gyémántért bosszútálljatok igaz? De úgy úgy látom nem látjátok kikkel álltok szemben! Mi...vagyunk...az...Enhokhotonytiaiak!! Most pedig ti nyers rögök, készüljetek a ledarálásra! Ékkövek... Támadás!!
(Fgy,Sgy,Kgy) - Összetörni!!!!!
Az Enhokhotonytiaiak a Kristály ékkövekkel összefogva nekirontottak a hazai ékköveknek. Szoros összefogással, és kemény harcal küzdenek életükért, az emberek életéért sajátjuk árán. Csupán pár ezer ékkő harcol a hatalmas több százezres ékkőhadsereggel szemben. De nem hiába. Sorról sorra verték őket vissza, és az Enhokhotonytiaiakban már meg is fogant a gondolat, hogy megnyerhetik a csatát. Sárga gyémánt berontott a tömegbe, hogy mint látta az első ékkőháborúban Rózsaszín gyémánt szétziilálását a kritályok felett,így neki is sikerülhet. De Enhoak és az akkor átálló Dimanda kiütötte a csatatér középpontjából és vele kezdtek harcolni. Fehér és Kék gyémánt beleavatkozott a küdelembe és akkor felülkerekedtek a két ékköven. De tudták attól még hogy most eltűntették őket még visszajönnek. Enhoakék próbáltak nem gondolni erre a kis pofonra, hanem a csatára koncentrálni, ami sikerült is. A hazai világ ékkövei már szinte a visszavonulás látszatát mutatták. Tudták, hogy egyetlen olyan ütőképes fegyverük azért még van ami fordíthatna a csata állásán. Ezt az ágyút csupán legvégső esetben akarták elsütni. Tovább szinte nem is várhattak, hiszen az ellenséges ékkövek törtek előre, már majdnem elérték az ágyút, amit nehézkes elvinni gyorsan mert nagyon nehéz. A gyémántok nem is akartak tovább várni, tüzelni akartak.
(Az ágyút irányító Jáspis) - Fennséges gyémántjaim, csupán egyszer tudunk vele lőni mert nincs idő, hogy újratöltsük!
(Sgy) - Nem érdekel tüzelj!!
Az Enhokhotonytiaiak észrevették, hogy a hazaiak tényleg visszavonulnak, és az ágyú elsütésére készülnek. Enhoak korábban megtudta, hogy Stevennek van egy nagy pajzsa amit az ékkövéből idéz elő, és szinte mindent ki lehet vele védeni. Gyöngyék is észrevették a visszavonulást, ezért úgy gondolták itt az idő bosszút állni ezeken a Rózsaáruló selejt Enhokhotonytiaiakon. Az Enhokhotonytiaiak nem vették észre, hogy a Kristály ékkövek otthagyják őket.
(Eh) - Ez az! Visszavonulnak, és az ágyú elsütésére készülnek! Ha ezt kivédjük, megnyertük a csatát, és végre újra együtt lehetek az én Lapis Lazulimmal! Steven gyorsan a pajzsot!
Enhoak hátra fordult és hirtelen egy soha nem tapasztalt érzés fogta el. Ez volt a halálfélelem. Rájött, hogy a pajzs nélkül védtelenek és akár mind elpusztulhtnak.
Az Enhokhotonytiaiak is észrevettéka kristályok cserben hagyását, és zűrzavar támadt köztük. Amit a gyémántok ki is haszálni készültek.
(Enhokhotonytiaiak) - Kihoztak minket a vágóhídra! Lemészárolnak!
(Másik ékkő) - Vigyázz!!
Az ágyú hatalmasatt robbantott a megzavarodott Enhokhotnytiai seregen ami több mint a nyolcvan százalékát megsemmisítette. Alig négyszáz ékkő élte túl a lövést, köztük az Ékkő Titánok és Enhoak.
(Ft) - Most mi legyen?
(Nk) - Az már biztos hogy végünk!
(Kz) - Nem így képzeltem a végét.
Mindannyian gondolkodtak, hogy esetleg mi az amivel még is győzhetnének, visszaverhetnék a hazai világot, és mindannyian életben maradhatnának. Majd megszületett az ötlet.
(Eh) - Titánium! Fúzionáljunk!
Az Ékkő Titánok egyből egyetértettek az ötlettel, mivel ők maguk sem láttak más kiutat. Enhoak, Fluorit, Napkő, Anygal Aura, Kunzite, Amazonite és Dimanda is összeálltak, a világ egyik leghatalmasabb lényévé, Titániummá. Titánium nekirontott a gyémántoknak, akik tudták, hogy önmagkban ők maguk sem tudnák legyőzni a nagy ellenfelet ezért ők is fúzionáltak a Világ Kristállyá. Két hatalmas lény Titánium és Világ Kristály állt szemben egymással. Óriási küzdelem bontakozott ki a kolosszusok között aminek nagy pusztítás járt a nyomában. Nagyon sok ideig küzdöttek egymással, szinte döntetlenül álltak. A harc hangjai és pusztítása elhallatszódott még a cserbenhagyó Kristály ékkövek bázisáig is, akiknek legtöbbjük könnyekben tört ki, a szörnyű cselekedet miatt. Steven is kérdőre vonta a barátait.
(Sv) - Miért vagyunk itt segítenünk kell nekik!!
Gyöngy is könnybe lábadt szemmel válaszolt.
(Gygy) - Hagyjad......megoldják!!
Bár csak így lett volna. Még a hatalmas titánium is alig bírta a Világ Kristály megsemmisítő csapásait. Végül egy ütéssel véget vetett, az Enhokhotonytiai fúziónak és csupán a halálos súlytás után Enhoak és Dimanda teste parányit bírta tartani magát. Világ Kristály megidézte ékkövéből a mindenség bárdját amivel készült kivégző csapást.
(Világ Kristály) - Sárga, úgy látom nagyon megbízható ékköveid vannak. Vagyis..........voltak!
Majd elpusztította az Enhokhotonytiai Birodalom utolsó morzsáit is. A harc után a gyémántok bontották a fúziót és a hajó felé indultak. De fehér gyémánt nem. Elindult az összetört ellenséges ékkövek felé és felszedett pár kristályt. Elmosolyodott.
(Fgy) - Adok nektek...... egy második esélyt!
Vége

Ékkő világ: A hazai világ bosszúja hozzászólásai

Szólj hozzá

0.006 mp